A mai nap a múlt hétvégéhez képest csendesebben telt – aminek nagyon örültem. Így volt alkalmam a leveleimet átnézni, a sürgőseket megválaszolni, és a hetem találkozóit átgondolni, megszervezni. Majd a Greenvillei Presbiteriánus Teológiára mentem, ahol egy hosszabb találkozóm volt a témavezetőmmel, aki az amerikai presbiteriánus teológia egyik komoly szakértője.
Dr. Nick Willborn különleges emberfajta, akihez hasonlóval legtöbbünk nem nagyon találkozott. Meggyőződésében következetesen biblikus és református-presbiteriánus. Ha a véleményét megosztja, akkor nem teszi érvek nélkül, igei vagy hitvallásbeli hivatkozást mindig csatolni fog a gondolataihoz. Ám ehhez a teológiai ismerethez meleg szív társul: arcára általában nagy mosoly ül ki, az emberekkel bátorító és kedves (a szendvicsezőbe, ahová ebédelni beültünk egy kicsit morózus, gondterheltebb pincérnő fogadott, akivel egyből viccelődött és őszintén köszönte az udvarias kiszolgálást – mondani sem kell, hogy a pincérnő mosolyogva távozott), de meghallgat és együttérző, amikor szükséges. Mindemellett pedig igazi úriember, megjelenésében, modorában. Eszembe jut egy könyv, melynek a címe: ”Gentlemen Theologians” (Úriember teológusok) – ehhez a szókapcsolathoz én mindig őt társítom.
Ez pedig továbbvezet ahhoz a gondolathoz, amely az elmúlt napok során a fejemben jár: miért kellenek nekünk külföldi kapcsolatok? Több választ is adhatunk. Azért, hogy anyagilag küszködő egyházunk gyülekezetplántáló munkájának fenntartásához hozzájáruljanak. Azért, hogy általuk jó előadók érkezhessenek a konferenciáinkra, táborainkba. Azért, hogy tapasztalatukat átadják a gyülekezeti élet különböző területein. Mindezek fontosak, azonban azt gondolom, hogy a lényeget nem ragadják meg.
Eszembe jut Pál apostol. Emlékeztek a levelei végére (Róm 16:1-23, 1Kor 16:15-20, Kol 4:7-17 stb.), ahol hosszasan sorolja az üdvözleteket? Mindezek arról beszélnek, hogy Pálnak kiterjedt kapcsolatai voltak – nemzetközi szinten is. Sokan e keresztyének közül támogatták Pált: anyagilag, vendégfogadással, a szolgálatban való részvétellel, elintézendők elvégzésével. Ám Pál mégis mindenekelőtt drága testvéreket lát bennük, partnereket, akik az evangélium terjesztésében segítettek.
Úgy gondolom, hogy így kell tekinteni a távoli testvéreinkre. Nem eszközök ők csupán, amivel különböző dolgokat elérhetünk. Hanem drága partnerek, munkatársak az Úrban, akikkel együtt építjük az Isten országát. Szükség van a nemzetközi kapcsolatokra, hogy a más országokból való keresztyénekkel való együttmunkálkodás során megmutatkozzon: emberi különbözőségeink ellenére is Krisztusban egyek vagyunk. Szükség van a távoli testvéreinkre, hogy a Szentlélek által az egyháznak adott különböző ajándékok ilyen módon is az egyház építését szolgálják: legyen ez anyagi segítség, bátorítás vagy közösen végzett munka. Szükség van a távoli testvérekre, sőt nemcsak nekünk rájuk, hanem nekik is ránk, hogy egymást formáljuk, csiszoljuk és tökéletesítsük Krisztus visszajöveteléig. Távoli testvéreink partnerek az Úrban, erre emlékezzünk, és így fogadjuk szeretettel és érdeklődéssel őket, amikor majd megjelennek gyülekezeteinkben. Krisztusunk, aki értük és értünk és életét adta, gyönyörködik és megdicsőül ebben.
