Amikor beléptem a perugiai gyülekezetbe, mintha 15 évet mentem volna vissaz az időben. Perugiában, ebben a többévezredes történelemmel rendelkező, egykori etruszk városban lassan tíz éve van jelen egy kis református gyülekezet. A környék – ahogy Olaszország egésze – szinte kizárólag katolikus. Sőt, a közeli Assissi Olaszország második legnagyobb zarándokhelye, és ez méginkább erősíti az itt élők katolikus identitását. Azonban ez nem jelent feltétlen komoly vallásosságot: az olaszok nagy része elég világias. A vallás egy megszokott keret, de nem jelent sokkal többet. Nem véletlen, hogy az elmúlt évtizedekben a katolikus egyház sokmillió tagot vesztett (akárcsak nálunk, Magyarországon). A névleges, templomba nem igazán járó tagok elkezdtek „lábbal szavazni”, azaz elhagyták az egyházat. Azonban úgy tűnik, hogy ezek ellenére a katolikus egyház újra kezd erőre kapni, és érdekes módon a fiatalabbak között. Nagyon erős digitális terve van a katolikusoknak: interneten, rádióban, tévében igyekeznek megszólítani mindenfajta korcsoportot. A fiataloknak közösséget, a családosoknak gyereknevelési és házassági segítséget, a felnőtteknek kulturális és egyéb rendezvényeket nyújtanak. Jelen vannak, és élnek a modern kor eszközeivel. Ám ezentúl van még valami fontosabb: mintha Isten magasztos, természetfölötti, transzcendentális lényéből többet érzékelnének az emberek a katolikus templomokban.
Mindez kritika a protestáns gyülekezetek felé is. Talán meglepő, de Olaszországban azért találhatók evangéliumi gyülekezetek. Legtöbben a pünkösdiek vannak, de rajtuk kívül vannak baptisták, reformált baptisták, presbiteriánusok, reformátusok, és más evangéliumi gyülekezetek is. Ahogy vendéglátónk, Andrea Ferrari elmondta, a protestáns közösségek helyzete nem rózsás. A gyülekezetek és lelkészek elöregedőben vannak: kevés a fiatal, aki átvenné a stafétát. Miért van ez? Egyrészt azért, mert a protestáns gyülekezetek nagyon gyakran a rossz fronton harcolnak. Sokan közülük azt hangsúlyozzák leginkább, hogy miben különbek más protestáns gyülekezetektől. Mások minden rossz forrását a katolikus egyházban látják. Sajnos a pár, komoly református gyülekezett között is sikerült a Sátánnak viszályt szítani, és a békétlenség magvait elvetni. Ezek a harcok elvonják a gyülekezetek figyelmét a fő feladatról: az evangelizálásról és az elveszettek megkeresésétől. Az, amiben a leginkább aktívnak kellene lenni, ti. az evangélium megélésében és hirdetésében, sokszor a háttérbe szorul.
Másrészt probléma a lelki felszínesség az evangéliumi gyülekezetekben. Ahogy említettem, a fiatalokban van egyfajta istenkeresés, vágy Isten megtapasztalása után. A katolikus egyház hatalmas székesegyházaival, misztikus tanaival, természetfölötti csodákat tevő szentjeinek hirdetésével próbálja magához vezetni e keresőket. Azonban a protestáns gyülekezetek sajnos nem mindig tudnak alternatívát mutatni. Az istentiszteletek felszínesek, a Krisztussal való közösség gyümölcsei nem látszanak. Mintha a Lélek erejéből keveset tudnának kínálni. És ez szomorú: mert így sok ember számára a katolikus egyház babonasága és bálványimádása marad.
Hála Istennek, nem mindenhol van így. A perugiai lelkész, Andrea Ferrari harminc éve van a szolgálatban. Nagy utat járt be: pünkösdi lelkészként indult, majd lett baptista, reformált baptista, végül tizenöt évvel ezelőtt református meggyőződésre jutott. Ez idő alatt sok gyülekezetett alapított: először Szicíliában, majd Milánóban (és Bukarestben), és most Perugiában. Egy olyan lelkész, aki megtestesíti az élethosszig való tanulás eszményét: most is egy mesterszakon tanul a mesterséges intelligencia kapcsán, mert szeretné jobban látni és megérteni, hogy mindez hogyan fogja átformálni életünket az elkövetkező években, és keresztyénként mi legyen a biblikus válaszunk minderre.
Emellett van helye egy keresztyén összefogásnak. Péntek este a Perugia környéki lelkészek imaközösségén vettem részt. Évente nagyjából négyszer találkozik a környéken szolgáló, kb. 10 protestáns lelkész. Az imaközösség (ami egyébként elég olaszosan 20:35-kor kezdődött és 22:15-ig tartott) fő célja az ébredésért és megtérésekért való könyörgés Perugiában és környékén. Andrea kért, hogy pár szót szóljak az összegyűltekhez. Az 1Tim 2:1-7 alapján emlékeztünk arra, hogy Isten akarja az ő népét imádkozva, imaközösségben látni. Azt akarja, hogy nemcsak magunkért, hanem a vezetőinkért és mindenféle emberért imádkozzunk – mert ő kegyelmes Isten, akinek örömhíre minden emberhez szól.
Ahogy írtam, a perugiai gyülekezetbe belépni olyan volt, mintha tizenöt évet visszamentem volna az időben, szolgálatom kezdetére. A gyülekezet nagyjából húsz főt számol, kevés a férfi, de sok az idős és beteg. A sok teendő kevés ember között oszlik meg, Andrea és felesége, Christina nagyon nagy részt vállalnak mindenből. De a gyülekezet békés és örömteli. Jó látni a különböző ajándékokat: az egyik, magyar származású hölgy hű imaharcos. Egy másik, román hölgy a vendégszeretetben, a keresztyén testvérek vendégül látásában jeleskedik. Egy idős, nyolcvanon túli hölgy kora ellenére is rendkívül aktív: gondoskodik az elesettekről és betegekről. Olyan jó volt emlékezni arra, hogy Isten nem a gazdagokat, nemeseket és kiváltságosokat hívja, hanem a szegényeket, gyengéket és elesetteket – hogy az ő életükben mutassa meg az erejét.
Andrea tele van ötletekkel az evangelizálás terén. Ahogy említettem, péntek este a közelben szolgáló protestáns lelkészek könyörögtek azért, hogy a keresztyének buzgók legyenek az evangelizálásban, és ébredés legyen Perugiában. Amikor sétáltunk vele a városban, rengeteg embert megszólított: látszik, hogy nyitott a kapcsolatokra, és az elmúlt évben sok barátságot épített ki a hitetlenek között is. Most épp azon gondolkozik, hogy egy kis, utcára nyíló üzlethelységet bérel ki Perugia központjában, ahol sok ember jár, és olvasóklubot, előadást szervez majd, hogy elérjen még többeket.
Perugiának szüksége van az evangéliumra. Ahogyan Budapestnek is. Hálás vagyok az Úrnak, hogy emlékeztetett újra, hogy az Úr feladatot adott nekünk a világban. A gyülekezet egy otthon, ahol a szeretetközösségben jól érezzük magunkat. Ám ez az otthon arra készít, hogy szemeink élesek, lábaink fürgék, szájunk kedves legyen az evangélium üzenetének megosztására.
